Szikrázó napsütéssel, messze szálló gyerekzsivajjal, valamint rengeteg érdekes és hasznos szórakoztató programmal köszöntötték a nyarat Fóton a Károlyi István Gyermekközpontban élő gyermekek mellett az ország számos további gyermekotthonában és nevelőszülőknél nevelkedő gyerekek. Óriási öröm számunkra, hogy – a résztvevők és a segítők visszajelzései alapján – sikeres, színvonalas eseményként számolhatunk be a VII. Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválról.
 
A két nap mérlege alapján 707 fő vett részt a több mint 50 különböző kulturális, szemléletformáló, zenei, sport, illetve egyéb szórakoztató programot felvonultató rendezvényen.
 
A Gyermekfesztiválra érkezőket az intézmény jószolgálati követe, Erdei Zsolt „Madár” világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívó, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöke fogadta, amelyet követően S. Bakó Károly dalszövegíró, zeneszerző és gyermekkórusa előadta a „Nem vártak rád” című igazán szívbemarkoló szerzeményét, amelyet a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek ihlettek. (A dal felvételére stúdiókörülmények között intézményünkben a fesztivál másnapján, a résztvevő gyerekek bevonásával is sor került).
 
A Gyermekközpont hatalmas, tavakkal és platánfákkal övezett ősparkjában remekül megfértek egymás mellett a különböző, szerteágazó élményeket és kikapcsolódást kínáló lehetőségek.
 
Öröm volt látni, hogy a gyermekek és fiatalok a mai népszerű könnyűzenei előadók koncertjei mellett (Pl. L.L. Junior, Dorina, Vavra Bence, Király Linda) mennyire lelkesen fogadták, és élvezettel hallgatták pl. Oláh Sándor operaénekes, vagy éppen Ayala, a közismert zenész-humorista előadását is.
 
Nagyban gazdagították az élménykínálatot a Magyar Honvédség alakulatának „katonás” programjai. A „fegyversimogató” és sok-sok közös játék és beszélgetés a katonákkal, mind közelebb hozták a fiatalokhoz a haza iránti felelősségvállalás és a hazaszeretet érzését.
 
A Kutyavezető-Képző és Állatfelügyeleti Központ bemutatója, Vári Zsolt (Roma Galéria, Jancsó Galéria) festészeti alkotódélutánja, ugrálóvár, trambulin, Disco, az OTP logikai vetélkedője, szépségszalon, a Baptista Szeretetszolgálat „7 próbája”, a Dunakeszi Kajak-Kenu Szövetség sárkányhajós programja, a Seszták Szabolcs népszerű szinkronszínész által vezetett szinkron-stúdió, az újpesti Szép Ernő Színház előadása, Zsiga Melinda világbajnoki bronzérmes, egykori állami gondozott kick-box bemutatója, a 7 Kívánság Alapítvány arcfestő programjai, a BoGo mesesziget, a mesesarok, vagy éppen a Szeretetszalag mozgalom állomásai között kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatták az érdeklődésüknek leginkább megfelelőt.
 
A programok között sok olyan volt, amelyek során számos új ismerettel gazdagodhattak a résztvevők: a Dunakeszi Rendőrkapitányság közlekedésbiztonsági programja, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (gyermekjogi képviselők) programja, „Bringanti” speciális, mozgássérültek számára készített kerékpárokat felsorakoztató érzékenyítő pontja, az „Életcsiholó”- egészségügyi bemutató stb.
 
Természetesen elmaradhatatlanok voltak a testmozgás fontosságát hangsúlyozó, és a sportolási kedvet serkentő kezdeményezések, így lehetőség nyílt kenuzásra, horgászásra, íjászatra, ökölvívásra, kick-boxra és focizásra is.
 
Aki pedig elfáradt, felülhetett az elmaradhatatlan „Csacsi taxira”. A szolgálatra kész csacsik egész nap szorgosan fuvarozták a gyerekeket az „állomások” között.
 
A Fesztivál legszerencsésebbjeinek érezhették magukat azok a gyerekek, akik a három kisorsolt fesztivál-kerékpár egyikével térhettek boldogan haza Nagykanizsára, Alsózsolcára, illetve Mátészalkára. Mindemellett a számos tehetséges fiatalt felsorakoztató Ki-Mit-Tud győztese (nyereménye egy nagy értékű hordozható bluetooth hangszóró volt az EOS Faktor Zrt. felajánlásával) is nagy örömmel vette át díját. Nem akadt azonban egyetlen olyan gyermek sem, aki üres kézzel tért volna haza, hiszen a számos állomás mindegyikénél „fabatkákkal” gazdagodtak, amelyet a játékokkal és ajándéktárgyakkal telezsúfolt fesztiválbazárban „vásárolhattak le”.
 
Őszintén reméljük, hogy a színes programkavalkádnak és vendégszeretetünknek köszönhetően mindenki, aki ellátogatott a VII. Országos Nyárköszöntő Fóti Gyermekfesztiválra, rengeteg életre szóló élménnyel, illetve sok-sok ajándékkal gazdagodott.

Károlyi István Gyermekközpont