Üdvözöljük A Fóti Gyermekközpont Növendékeiért Alapítvány honlapján!

Fót történelmi belvárosában a város főteréről nyílik a Károlyi István Gyermekközpont ( Postacím: 2153 Fót Vörösmarty tér 2.) kapuja, amely intézmény egyedülálló módon a napközben sétálni, természetben pihenni vágyók előtt – érkezzenek bárhonnan – nyitva tartja közel negyven hektáros parkját. Az intézmény úgy is nyitott, hogy innen a gyerekek rendszeresen járnak a városba és a fővárosba. Sőt a jelentős többség ott is tanul. A magyar gyermekvédelem meghatározó intézménye, mindig is élen járt a változásokban, így 1993-ban nemcsak a neve, hanem a gondozás, ellátás módja is megváltozott az intézményben.

Ma a Gyermekközpontban található – mint a Károlyi István Gyermekközpont legöregebb intézménye – a 2006-tól működő Különleges Gyermekotthon, amely az ország legsokoldalúbb, legmodernebb ilyen otthona. Ide a megyékből és a fővárosból érkeznek a korábbi gondozási helyükön már megfelelő ellátáshoz nem jutó gyerekek, akiknek nemcsak a szanatóriumi környezet, hanem a jól felszerelt otthon (pl: mozgásjavító kabinet 110 m²-en, stb.) a legmodernebb eszközökkel áll a gyerekek szolgálatára. Az otthon működése az egészségügyi intézményekkel (pl: az egyedüli szolgáltatást nyújtó gyermekklinikával) és az egyedi módszerek alkalmazásával dolgozó oktatási intézményekkel összehangolt és napi kapcsolatra alapozott.

A 2012-től gyerekeket fogadó Speciális Gyermekotthon széles terápiás lehetőséggel, (pl: koncentráció fejlesztő sportterápiák: íjászat, kenuzás, horgászat, stb.) állatfarmmal, kertészettel és a legjobb szakmai kapcsolatokkal, mint a pl: a Heim Pál Gyermekkórház vagy a gyerekeket a munka világába bevezető diákszövetkezet és a munkát adó vállalat szolgálja az ellátást.

A gyermekek sikeres iskolai eredményei, fizikai és mentális fejlődésük látványosan javuló, amelynek csupán az egyik, de nem lebecsülendő oka a szanatóriumi környezet.

A hazájukból menekülő és egyedül hazánkba érkező gyerekek ellátására 2014-ben nyitotta meg az intézmény a Kísérő Nélküli Kiskorúak Gyermekotthonát. A szépen felszerelt otthon széles lehetőségeit biztosítja az új ismeretek elsajátításának, úgy hogy közben megteremti a különböző nemzetek fiainak békés egymás mellett élését. Amellett, hogy a nem lebecsülhetetlen jelentősége van a szanatóriumi környezet hatásának emellett több segítő pl. a helyi és országos katolikus és református közösségek is jeleskednek az otthon segítésében.

Az otthonokban fiatal felnőtté érett egykori gyermekeknek, mindazoknak, akik tanulnak, utógondozói ellátást nyújtanak – a gyermekotthonok mellett – a Fóton és Mogyoródon található utógondozói otthonok. Ezek az otthonok, mint egy család úgy biztosítják a tanuláshoz szükséges körülményeket és a munka világába való bekapcsolódást. A fiatal felnőttek aktívan bekapcsolódnak a Gyermekközpont életébe „kortárs segítőként” segítik a gyermekotthonokban a kiskorúakat.

Az Alapítvány azért fáradozik, hogy a Károlyi István Gyermekközpont, illetve az általa működtetett terület még inkább használja ki adottságait, úgy az oktatás, mint a gyermekvédelem által érintett gyermekek javára váljék a terület „gyermekparadicsommá”, ahol jó élni, lakni, tanulni és üdülni, játszani.

Károlyi István Gyermekközpont otthonainak bemutatása:

Forrás: www.kigyk.hu

 

Különleges Gyermekotthon helyiségei:

 

4 db épület

Otthon

Nappali 4 db

Konyha 4 db

Akadálymentesített fürdőszoba 4 db

WC 8 db

Élelmiszer raktár 4 db

Lakószoba 16 db

Kapcsolattartó szoba 3 db

Nevelői szoba 3 db

Mosókonyha 3 db

Terasz 3 db

Akadálymentesített játszótér

Pszichológusi szoba 2 db

Terápiás terem 1 db

Terápiás kondicionáló terem 1 db

Mozgásfejlesztő szoba 1 db

Vízágy

Raktár a speciális kerékpárok részére 2 db

[robo-gallery id=”701″]

Szolgáltatás feltételei:

Speciális Gyermekotthon helyiségei:

Porta

Központi fogadó aula

Központi fogadó folyosó

Otthonvezetői szoba 1 db

Fejlesztő szoba 1 db

Pszichológusi szoba 1 db

Terápiás terem 1 db

Könyvtár és közösségi helyiség 1 db

Közös ebédlő 1 db

Orvosi szoba 1db

Egészségügyi szoba 2 db

Biztonsági elkülönítő 1 db

Csoportok előtti belső folyosó 1 db

Tornaterem 1 db

Konditerem 1 db

Informatika terem 1 db

Tanterem 4 db

Foglalkoztató műhely 2 db

Fürdő és wc 8 db

Tanári szoba 4 db

Hálószoba 16 db

Nappali (csoportokhoz) 4 db

Személyzeti wc  6 db

Akadálymentesített wc 1 db

Raktár 1 db

Kazánház 1 db

Szerszámtároló 1 db

Íjász terem 1 db

Horgásztó

Kenutároló raktár 1 db

Takarmány tároló 1 db

Állatfarm

Sportudvar

Üvegház

Kertészet

[robo-gallery id=”864″]

Utógondozói Otthonok

 

Lehel Úti Utógondozói Otthon helységei

1 db konyha

1 db étkező

1 db raktár

1 db kazánház

1 db társalgó

9 db lakószoba

2 db női wc

2 db női zuhanyzó

2 db férfi wc

2 db férfi zuhanyzó

[robo-gallery id=”925″]

 

 

Mogyoród Utógondozói Otthon helységei

1 db nappali szoba

1 db konyha

1 db tárgyaló

1 db nevelői szoba

1 db raktár

8 lakószoba zuhanyzóval és WC-vel

[robo-gallery id=”967″]

Kísérő Nélküli Kiskorúak Otthona

[robo-gallery id=”1024″]